2015. július 13., hétfő

3. fejezet

Sziasztok!
Huh, hát ezt is megértétek. Nem igazán szokásom beszélni a részek előtt, de ez most magáért kiállt.
Először is, nagyon de nagyon szeretném megköszönni a kilenc feliratkozót, az előző részhez kapott három kommentet, és a sok visszajelzést, a Wattpadosokkal együtt már több mint 20-an (!!!) vagyunk! El sem tudjátok képzelni, mennyire jól esik, főleg úgy, hogy nem tudom, hogy érdemes-e folytatnom a történetet, mert valljuk be, ne igazán hétköznapi.
Valamint annyit szerettem volna még, hogy ezt a fejezetet másként terveztem, ami alapjában hosszabb lett volna, mint a részek szoktak lenni, mert eredetileg elmélázós volt, de mivel eszembe jutott egy ötlet, az még rá tett, így vagy négyszerese lenne az eredetinek, tehát kb. 1500 szó helyett 6000, ami nem kis dolog, ezért úgy gondoltam, hogy a mélázást át teszem a következő fejezetre, így ez inkább az érzelmek, meg egy picit a magánügyek "része" lett.
Nem is fecsegek tovább, már ha valaki egyáltalán olvassa amit én ide előre firkantok, jó olvasást!:)
U.I.: Ha tetszett a rész, pipáljatok, és kérlek titeket, hogy kommenteljetek, mert számít a véleményetek, hogy folytassam, vagy hanyagoljam, valamint iratkozzatok fel!
xxx LittlePenguin



     Mikor kinyitottam a szemem, csak annyit érzékeltem az engem körülvevő világból, hogy valaki van körülöttem. Na, ez így eléggé meglepett hirtelenjében, mert nem nagyon emlékeztem, hogy valakivel is töltöttem volna az éjszakát. Pedig így volt. Valaki szorosan a mellkasára font, állát pedig a hajmba süllyesztette. Ezzel azt az érzést kaptam, hogy az illető ébren van. Pedig nem volt így. Óvatosan felnéztem az engem "védelmező" alvótársamra, aki Luke volt.
      Gondolkoztam egy kicsit, aztán eszembe jutott, hogy éjjel ki-tudja hány órakor, is hasonlóképp ébredtem, Luke mellkasán. Eszembe ötlött, hogy tegnap éjjel filmet néztünk, majd valószínűleg elaludtunk. Elég nehézkesen emlékeztem vissza. De reggel az ágyból kipattanva melyik hülye emlékszik rögtön, hogy mit csinált tegnap éjjel?
     Ezen mélázva (marha érdekes téma volt) úgy ügyeskedtem, hogy Luke ne ébredjen fel, ahogy elveszem a telefonom. Nagy nehezen sikerült bekapcsolnom, majd vártam egy picit, és egy random gombot megnyomva, megnéztem mennyi az idő. Basszus, jól elaludtunk . Egy óra harminckét percet mutatott a telefon képernyőjén levő óra. Elég álmoskásan néztem még a képernyőt, amikor a kezemben hirtelen, full hangerőn megszólalt az American Idiot cimű Green Day-es szám. Hirtelen nem is kapcsoltam (álmos voltam még, na), csak bámultam a képernyőt, de eszembe nem jutott volna felvenni. Gratulálok, Em, reggel teljesítesz a legjobban!
     Ez önmagában nem is lett volna baj, csakhogy az eddig mellettem békésen alvó egyed felébredt, majd megfogta a telefonomat, és úgy ahogy volt, kiverte a kezemből. Na, ha eddig nem lepődtem meg, most aztán végképp. Én még mindig a kezemet bámultam, ami ahogy fogtam, a telefon formáját vette fel. Alvótársam meg rátett egy lapáttal döbbentségemre, mert mellettem szitkozódott. Nem is volt csoda, hiszen miután kiverte a kezemből becses, és egyetlen szerelmemet, a telefonomat, akkora lendülettel fordult meg, hogy ő bizony alszik tovább, hogy egy hatalmas puffanással esett a földre.
     Miután felocsúdtam, első reakcióm egy eget rengetően röhejes röhögés volt, részemről, ami annyit takart, hogy míg én röhögtem, a karma ezt megbosszulta, és már fulladoztam.  Retardált fóka röhögésből átmentem levegőért kapkodó idegbajossá, míg Luke a tarkóját fogva tovább ócsárolta a fentieket. Szebb reggelem nem is lehetett volna. Sikeresen abba hagytam az önmagam ellen szánt gyilkolási kísérletet, és lekászálódtam az ágyról, majdnem követve a szöszi útját, le a földre. De. Megúsztam!
      Akárhogy is néztem ki, nemigazán törődtem vele, csak gyorsan siettem le a konyhába - sikeresen megbotolva a lépcsőn - , ennivaló után kutatva. Nem találtam semmit, csak anya cetlijét a hűtőre ragasztva.

Emma és Luke!
Csináljatok magatoknak pirítóst, Ben az egyik osztálytársánál tölti a napot,
apád és én pedig elmentünk dolgozni, délután jövünk! Puszil titeket: Anya és Apa
U.I.: Ne forgassátok fel a házat!

       Kár, pedig pont az volt a tervem. Ráérősen odacaplattam a pirítóhoz, kivettem a zacskóból két kenyér szeletet, majd betettem a kütyübe. Míg megvártam, hogy halálra ijesszen, csináltam magamnak kakaót. Tudom tudom, mások általában kávéval kezdik a reggelt, és kakaót inni nem túl felnőttes, de nekem ez a reggeli ébresztőm. Mire megcsináltam, a pirítóból kiugrott a kenyér - a frászt hozva rám - , rátettem a tányéromra, megvajaztam, majd szép komótosan enni kezdtem. Már a másodiknál tartottam, amikor Luke hajlandó volt levánszorogni, immár teljesen felöltözve, belőtt hajjal.
     - Em, csinálj nekem is - én csak meglepődötten néztem rá. Semmi 'légy szíves', vagy semmi 'kérlek'. Értitek. Már csak azért sem.
- Neked is két karod van - néztem bicepszére, majd oldalra döntöttem a fejem - Bár,  ahogy elnézem, talán nincs igazam - kötözködtem, utalva izmaira, amik igazából voltak, de bevallom, jólesett. Gúnyos vigyor ült az arcomon. Fölényben éreztem magam. De már nem sokáig.
- Te meg kipakolhatnád egy kicsit a melleidet, hogy Josh ne másét nézze, történetesen Nikki-ét, nyálát csorgatva. Bár, lehet neked sincs mit megmutatni - vágta hozzám, és a gunyoros vigyor másodpercenként fagyott le az arcomról.
      Nem az bántott, hogy visszavágott. Ó nem. Hanem, hogy tudtam, igaza van. És én tudom, hogy ő tudta, hogy tudom, Josh előszeretettel kacsintgat más felé, leginkább Nikki javára. Annak ellenére, hogy másfél éve hivatalosan is járok a suli egyik legmenőbb fejével, a focicsapat kapitányával.  
    Egyszer-kétszer voltunk úgy együtt, akkor is másfél év után, de mivel nem vagyok ribanc, nem mutogatom neki állandóan kis minibe a seggem, se a derekamig leérő dekoltázsommal a mellem, és nem teszek meg neki mindent, amiért a barátnője vagyok. Mindig is imádtam Josh-t, szinte már rajongtam érte, így nemigazán tudtam elképzelni, hogy máshová lógatja a pecabotot, annak ellenére, hogy sokszor láttam stírölni a suli ribancait, és még az sem zavarta, hogy én ott vagyok. Betudtam annak, hogy ő egy tizenkilenc éves, hormonokkal teli srác, úgyhogy nem zavartattam magam. Főleg, hogy rátett imádattal teli csodálatom, felé.  De azért legbelül mindig is nagyon fájt. Luke, meg a többiek nem mondták mit gondolnak, persze tudtam, hogy nem igazán kedvelik őt. Mégse mondta soha senki, hogy engem esetleg csalna, vagy inkább mást kíván helyettem ágyasának, vagy nem kellek neki.
     
    Ezért lepődtem meg most annyira. De nem hibáztathatom Luke-ot, ő csak kimondta, amit mindig is gondolt, hogy egy olyan srácnak, mint Josh, egy ilyen senki, mint én, aki nem hajlandó vele mindig ágyba bújni, aki nem megy el minden buliba, hogy részegre igya magát, aztán a házigazda ágyában kössön ki a fiúval, egy ilyen csúnya, és semmirekellő lány nem kell neki. Sem senkinek. Kibaszottul fájt. Keserű mosollyal az arcomon, ettem tovább, síri csöndben.
     Nem mertem Luke-ra nézni, féltem, hogy meglátja a könnyeket a szememben. Egy kósza pillantást azért vetettem felé. Luke még mindig ugyanott állt, telefonjával a kezében, és bűntudattal teli arccal bámult. Mint előbb említettem, nem hibáztathatom Luke-ot. Akkor még is úgy éreztem, ezt kell tennem, ő a hibás, ő a tapintatlan. Hirtelen nem bírtam tovább. Nem, nem kezdtem el zokogni. Annál inkább üvölteni.
       - A francba már, ne játszd itt nekem a bűnbánó kiskutyát! Tudom, hogy még annak ellenére is, hogy látod, hogyan érintett, ugyanúgy gondolod! Nem kell így a sajnálatod! Nem kell egy híres rocksztár, egy lányokat szédítő sajnálata! Hallod? Ne sajnáld, amiért ki mondtad, amit gondolsz, ha nem is szó szerint, de utaltál rá! Hiszen még mindig ugyanúgy gondolod, nem igaz? Hogy Joshnak miért is kellene egy olyan lány, akivel nem szórakozhat, miközben ott van mellette sok csinos kis pipi, akik bármikor megteszik neki amit kér! Akik bármikor szívesen kipakolják neki a hatalmas plasztikáztatott mellüket! Ráadásul nekem nincs semmim, igaz? Akkor meg? Csak azért kellettem Joshnak, mert nehezen voltam kapható, nem? Mert a legmenőbb fiú nem kapta meg rögtön amit akart, igaz? De ő szereti a trófeákat, nem de bár? Én pedig elhittem, hogy egy olyan fiúnak kellhetek, mert szerelmes belém! De rávilágítottál arra, hogy nem, mert én egy senki vagyok! - üvöltöttem neki, minden egyes szót egy-egy ütéssel megtoldva. Hihetetlen dühös voltam, magamra, rá, Josh-ra, Nikki-re - Ó, micsoda kis naív én - nevettem már gúnyosan, miközben még mindig fortyogtam a dühtől -És még most is ugyanúgy gondolod! Nem kell a retkes sajnálatod! Menj el - kiabáltam, de az utolsó két mondatot már csak erőteljesen suttogtam, az ajtóra mutatva - Nem hallottad? Tűnés, látni sem akarlak! - kezdtem újra begurulni, így tovább ütlegelve toltam az ajtó felé.
- Em, én nem...
- Fogd be, vagy esküszöm le is keverek neked egyet! Nem kell a sajnálatod, mert még most is ugyanúgy gondolod! Menj Aleisha-hoz, szórakozz vele, fektesd meg, vagy bánom is én, de tűnj el! - vágtam hozzá, könnyeimmel küszködve. Luke nem ellenkezett tovább, kiment, és én megvártam, míg becsapódott apu kocsijának az ajtaja (Luke apja céges kocsival jár - a szerk.), és akkor, mint egy kipukkadásra váró lufi, addig tartottam magam, de aztán el hirtelen kezdtem sírni.  Csak úgy patakzottak a könnyeim.
***
    Az időérzékem elveszett, délután nem tudom hány óra lehetett, de én csak feküdtem a plafont bámulva. Ugyan Josh nem csalt meg (bár ki tudja), még is majdnem úgy fájt, hiszen tudom, mindig is tudtam, hogy Nikki utál engem, és Josht is próbálta elvenni tőlem, Josh pedig nagyon úgy tűnik, kezdi beadni a derekát. Hacsak már be nem adta. Nikki nagyon elszánt, ha valakit gyűlöl. Hogy miért is voltam az "ellensége"? Nos mert míg ő erőlködött, én spontán voltam menő.
     Na, nem nagyképűsködésből, de így volt, alapjában a menők közé tartoztam, talán Luke miatt, talán a stílusom miatt. Magabiztos voltam, imádtam a rockot, és ezt nem is féltem kimutatni. Ha meg kellett védeni valakit, előszeretettel szóltam vissza a cikizőnek. Valljuk be, a legtöbb fiú álma.
     Így hát nem csoda, hogy hamar legfőbb ellensége lettem, tehát minden áron megpróbál ott ártani nekem, ahol csak teheti, és ahol marhára fáj. Jelen esetben, Joshnál. Ezen gondolkoztam, amikor ajtócsapódást hallottam. Azt hittem, Luke jött vissza, de nem, mert anya érkezett haza. Próbáltam eltüntetni sírásom nyomait, mielőtt lemegyek, vagy ő jön fel, de nem jártam túl sok sikerrel.
     Mindenesetre, amikor le lépkedtem a lépcsőn, és köszöntöttem, hál' Istennek nem vette észre, hogy délután jobb dolgom sem volt, mint itatni az egereket. Beszélgettünk egy keveset, megkérdezte, hogy telt a napom, természetesen azt mondtam, hogy jól. A következő pillanatban kérdezte meg, hogy hol van Luke, aki pont akkor toppant be. Rám nézett, és látszott rajta, hogy sajnálja, amiért ilyen tapintatlan volt. Míg egyedül voltam, volt időm átgondolni, és már nem haragudtam rá. Luke csak rávilágított, hogy néha mennyire nem látok a szerelemtől, így nem volt okom haragtartónak lenni. Tulajdonképp hálás vagyok, mert így majd, ha Josh valami olyat csinál, nem fogom azt hinni, hogy csak beképzelem magamnak.
      Luke továbbra is reménykedve pillantott rám, mire én biccentettem, hogy minden oké, majd fejemmel óvatosan anya felé böktem, hogy ne mondja el neki a kis csete-patét, mert tuti kioktatna minket. Engem azért, hogy ne legyek hülye, Luke-ot meg azért, hogy ne legyen annyira tapintatlan.
Elkezdtünk beszélgetni, és egyre inkább kezdtem elfelejteni a reggel történteket, így feloldódtam.
  - Na, most, hogy kibeszéltük magunkat, Emma, légy szíves menj fel, és rakd rendbe a szobád - hessegetett anyu, én pedig csak egy grimaszt vágva tápászkodtam fel a kanapéról. Luke nem kímélt, kiröhögött, mert míg én sínylődök (eszméleten kupis a szobám), ő kedvére tehet bármit.
    Anya, látva Luke reakcióját, mivel oly' igazságos, rászólt, hogy ha már semmi dolga, segítsen nekem. Én csak egy gonosz "ezt most megszívtad" vigyor keretében ráöltöttem a nyelvem. Felfutottam az emeletre, látva hogy támadni készül, de csak a szobámig úsztam meg, mert ahogy beértem Luke nekem rontott, és irdatlan módon kezdett el csikizni. Én fuldokolva a nevetéstől, próbáltam hátrálni, de csak az ágyamig jutottam, mert ott hátra estem, Luke pedig rám borult.
     Ahogy estem, úgy rántottam magammal Luke-ot, aki így fölém került. Hirtelen azt se tudtam mi van, csak annyit, hogy vibrált közöttünk a levegő. Most mondanám azt, hogy még lélegezni is elfelejtettem, de egy, ez nem volt igaz, kettő, nem vagyok szerelmes, hogy ez történjen, három, ez így egy kicsit nyálas. Igazából sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mit érzek Luke iránt, az elmúlt napokat elnézve.
    Egyben biztos voltam; tuti nem vagyok szerelmes belé. Sokkal inkább gondoltam úgy, hogy vonzódom hozzá, kémiailag. Vonzott a tökéletesen beállított szöszi haja, a vibráló kék szeme, és a kis fekete ajak piercing-je, ami észveszejtően szexivé tette. Vonzódtam hozzá. Ami nem volt túl jó.
   Egyik szeméről másikra kapva a tekintetemet méregettem, és próbáltam kitalálni, vajon mi játszódik le benne. Nem nagyon tudtam ki venni a szeméből semmit, mert annak ellenére, hogy ez a lélek tükre, pofátlanul nem akart nekem semmi jelet mutatni, amivel könnyebben kiigazodom rajta. Az a fél perc, amíg rajtam feküdt, hihetetlenül hosszúnak tűnt, aztán, próbálva elviccelni a helyzetet, lelöktem magamról, igyekezve nem a szájára összpontosítani, ami valljuk be, eléggé elvonta a figyelmemet.
    - Komolyan, Em? Ma már másodjára is? Ne már! - hőbörgött, miután sikeresen leeszkábáltam magamról, így puffanva ért földet. A válaszom egy hangos röhögés volt, de mivel sem ő, sem én nem akart ugyanúgy kikötni, mint az előbb, hál' Istennek nem kezdett el csikizni.
     Aztán jött a neheze, mert pakolnunk kellett. Felosztottam a terepet két részre, s míg ő az egyiken, én a másikon pakolásztam. Pakolgattunk (Luke sem tétlenkedett), vagy egy órát, de csak nem akart kész lenni a szobám. Aztán benézve egy kis fiókba, régebbi újságokat találtam, amiket vagy rólam, vagy Luke-ról, esetleg mindkettőnkről közölt le a média. Éppen olvasgatni kezdtem volna, amikor Luke önelégült arcával, azon belül perverz vigyorával találtam szembe magam.
     - Hmm, kíváncsi vagyok, ki volt a szerencsés, aki lehúzhatta rólad - vonta
fel az egyik szemöldökét kaján vigyorral arcán, két ujja között fogva fekete tangámat.
- Fogd be, és segíts pakolni- rivalltam rá, majd kikaptam a kezéből a csipkés darabot,
és betettem a fehérneműs fiókomba. Luke továbbra is perverz vigyorral a fején pakolt tovább.

    Én visszamentem a kis szekrényhez, és beleástam magam az újságokba, nem törődve azzal, Luke éppen mit is csinál mögöttem... Pedig kellett volna...

A következő rész tartalmából:
,,- Hmm, tévedtem, amikor azt mondtam, nincs mit kipakolnod - nézett rám, hatalmas perverz vigyorral a fején..."


11 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett:)))Tök jól írsz:)) Mikor hozod a kövi részt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm ♥ Előreláthatólag egy hét múlva ilyenkor:) xx LittlePenguin

      Törlés
  3. Hát ez zseniális. Már az elején elkezdtem szépen hangosan röhögni amikor leírtad, hogy "Retardált fóka röhögésből átmentem levegőért kapkodó idegbajossá" itt nálam elszakadt a cérna. :,DDD Na meg Luke beszolása a végén...:D Így tovább és nagyon fantasztikusan írsz!!!
    Nagyon várom a következő részt
    -Kinga <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhh, nagyon köszönöm:) El sem tudod hinni milyen jó hallani, hogy valaki egy kicsit is viccesnek tartja amit írok, mikor én alapjában nem tartom egy humoros embernek magam:D Köszönöm, igyekszem mindent beleadni, de visszaolvasva nem mindig vagyok megelégedve az eredménnyel... A következő rész pedig nemsokára érkezik;)
      xxx LittlePenguin♥

      Törlés
  4. Nagyon jó lett ez a rész is. Kiváncsi vagyok a többire. Már nagyon régóta keresek hasonló témájú, jól megírt blogot és örülök, hogy találtam. :D

    VálaszTörlés
  5. Szia! Annyira vártam már :) Annyira tetszik, egyre jobbakat írsz, nagyon, nagyon tetszik a blogod, és nagyon gyorsan, amilyen gyorsan csak tudod hozni :))

    - Liz

    VálaszTörlés
  6. Szia! Uuuu köszönöm, szerintem soha nem szokom meg ezt az érzést, amit akkor érzek ha egy ilyen kommentet olvasok, egyszerűen marha jól esik! Köszönöm! Hozom, amint tudom!:)

    xxx LittlePenguin♥

    VálaszTörlés
  7. Nagyon ügyes vagy így tovább! :D
    Mi volt az a végén? :'D Erre kíváncsi leszek :3
    xoxo
    Mercédesz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm♥
      Mármint mi? :D Én pedig kíváncsi vagyok, ki mire számít...
      xxx LittlePenguin

      Törlés